BIOGRÁFIA 

Lényeges verzió

1976-ban születtem Szegváron, egy Csongrád megyei faluban. Apám hippi volt és a járási szavalóversenyek állandó versenyzője. Munkájára, származására nézve parasztember, ahogy minden ősöm. Édesanyám egyetlen lány, nyugdíjas, a férjével szépen élnek, otthon, a falunkban. Öcsém, Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus, édes-bolond zseni. Jusztika, a nagymamám a példaképem, sokat írok róla, hiányzik nagyon.

Csongrádon és Békéscsabán is szereztem egy-két örök barátot, ami nagy dolog. Szegeden jöttem rá, hogy bármeddig húzom, előbb-utóbb muszáj felnőttnek lennem. Visszaköltöztem Csabára, hátha ott. Tót öntudatot kaptam, és ugyan nem feltétlenül emiatt, de fölszedtem húsz kilót. Tanultam alázatot és kötődést.

Pesten szabadúszó lettem, régen úgy mondták volna, munkanélküli. Elhagytam húsz kilót, de a múltam nem. Újlipótvárosban élek, a feleségem kivételes ember, és nem azért, mert a legnagyobb bajban is mellettem állt. Kislányunk, Hanna 2019 nyarán született. Jól főzök, imádom a bakelit lemezeinket, és ha elhagynak a szavak, pergetem a gitárt. Szeretek a lányommal táncolni, meg versenyt futni, a lassú napokat, a jó bort, és pihentetni a szemem.

Hivatalos verzió

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, Újlipótvárosban él, az Élet és Irodalom munkatársa. Író.

Általános iskoláit szülőfalujában végezte, utána a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolát ’97-ben fejezte be. A József Attila Tudományegyetem magyar szakán 2001-ben diplomázott.

Volt napilapos újságíró a Békés Megyei Napnál, rövid ideig tárcista a Délmagyarországnál. 1997-től a Bárka folyóirat külső munkatársa, 2001-től 2006-ig szerkesztője.

Két évig volt a Nők Lapja vezetőszerkesztője, és egy cikluson át Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től vezeti az Élet és Irodalom prózarovatát.

Regényei megjelentek arabul, csehül, németül, horvátul, lengyelül, szlovénul, törökül és oroszul. Írt forgatókönyveket és több színdarabot, szövegkönyvet is jegyez. Ismert zenekaroknak és énekeseknek írt dalszövegeket.

Fontosabb elismerései

  • Bródy Sándor-díj (2002)
  • Déry Tibor-díj (2004)
  • József Attila-díj (2006)
  • Aegon Művészeti Díj (2012)
  • Szegvár Díszpolgára (2017)
  • Libri közönségdíj (2020, 2021)
  • Budapest XIII. kerülete díszpolgára (2021)